5. nagyböjti zarándoklat Lorettóba

Az ausztriai Loretto búcsújáróhelyen

2016. március 19-én, virágvasárnap előtti szombaton valósult meg a soproni Mária utasok által szervezett nagyböjti gyalogos zarándoklat, amely már az ötödik volt.

Idén ez a zarándoklat 7 órakor Fertőrákosról indult, így az indulóknak már nagyon korán fel kellett kelniük. Akik innen indultak, azok 31 kilométert tettek meg a zarándoklat célpontjáig, az ausztriai Lorettóig, egy nagyon szép Mária búcsújáróhelyig, amely Burgenland (Őrvidék) tartományban található.

Aki nem akart vagy nem vállalt be ennyi gyaloglást, az később is csatlakozhatott a zarándoklókhoz – Ausztiában található Fertőmeggyesen, Szentmargitbányán vagy akár Lajtaszentgyörgyön. A zarándoklat idén a Gyöngyök Útján valósult meg.

A zarándoklatra idén busz is indult Zoboraljáról. A busz tömve volt, tehát 51 zarándok indult útnak, hogy részt vegyen ezen a zarándoklaton. A buszra már hetekkel az indulás előtt lehetett jelentkezni, a busz egy idő után túl lett telítve, így már pótutasok is voltak (a jelentkezés időpontja szerinti sorrendben), akik valaki kiesése, lebetegedése után vehettek csak részt a zarándoklaton.

A busz Alsóbodokról indult valamivel 6 után, megállt Nyitrán, majd Nagykéren, ahol zarándokok szálltak fel a buszra. Pereden, Dunaszerdahelyen, Nyékvárkonyban és Bősön lettek még zarándokok felvéve. A busz a vajkai szigeten haladt, majd Pozsony külperemén (Dunacsún, Oroszvár és Járfalu után) rácsatlakozott az autópályára. Mivel 12 körül volt betervezve az érkezés és Lajtaszentgyörgyön a zarándokcsoport is csak délután 2 körül érkezik, ezért a zarándokok busszal elmentek Kismartonba (egyébként Lajtaszentgyörgy is a tartományi fővároshoz tartozik) és nagyböjti időszak révén a kálváriahegyi templomnál szálltak le a buszról. Méhes Richárd beszámolt nekik a templomról, érdekességeiről és magáról a Keresztútról. A zarándokok keresztutat jártak a templom tövében található Kálvárián. A keresztút érdekessége az, hogy életnagyságú szobrokkal van szemléltetve Krisztus szenvedéstörténete és a kálvária nem 14 állomásból áll, hanem 24-ből. A legmagasabb pontján található a Szent Kereszt-kápolna, a kegykápolna pedig a térről közelíthető meg. Maga a Kálváriahegy búcsújáróhely.

Egy kis pihenés után újból a busszal elindultak Lajtaszentgyörgyre, a zarándokok a buszból megcsodálhatták az Esterházy-kastélyt és a várost. 2 óra körül megérkeztek a lajtaszentgyörgyi templomhoz, ahol megnézték a templomot. A Fertőrákosról indult zarándokok már a templomban tartózkodtak, most is jó sokan voltak. A Szlovákiából érkezett zarándokok közül 32-en itt becsatlakoztak a nagyböjti gyalogos zarándoklatba. A többiek busszal mentek el Lorettóba.

A zarándokok innen 10 kilométert tettek meg egészen Lorettóig, a Lajta-hegységen átkelve. Szép tájakon mentek keresztül, néha voltak megállók és egy kis elmélkedés, amit a Gyöngyök útja képviselői vezettek. A zarándokok épségben megérkeztek a Mária kegyhelyre. Egy kis idő volt még a mise előtt, így meg lehetett gyónni is a templomban. 17 órától Pál László lajtaszentgyörgyi és Butsy Lajos fertőrákosi plébános urak mutattak be hálaadó szentmisét a lorettói Szeplőtelen fogantatás Bazilikában. A mise előtt és után a zarándokok a templom melletti kerengőben megnézhették a lorettói kápolnát és imádkozhattak a Fekete Madonnához. A lorettói kápolna és a Mária kegyszobor az olaszországi kegykápolna és szobor másolata. A szentmisét követően agapéra, szeretetvendégségre került sor a kolostorban.

A zarándokok kegyelmekben gazdagodva, épségben este felé érkeztek haza.