Nagyboldogasszony ünnepe Boldogasszonyban és Nyitrán

Nagyboldogasszony ünnepe Boldogasszonyban és Nyitrán

Szombaton megrendezésre került Szűz Mária, a Magyarok Nagyasszonya mennybevétele ünnepe alkalmából a magyar zarándoklat a Pozsonytól 45 km-re fekvő ausztriai Boldogasszonyban, Frauenkirchenben.

Idén a koronavírus-járvány miatt nagy mértékben megcsappant a zarándokok száma, az eddigi években megszokottakkal ellentétben egy autóbusz sem érkezett Boldogasszonyba.

Az ünnepi mise főcelebránsa P. Reisz Pál atya, a sümegi ferences rendház főnöke volt, aki elmondta, idén immár 20. esztendeje érkezhet Boldogasszonyba, de ilyen kevés zarándokot még nem látott.

Európának, a világnak, Magyarországnak nincs a kereszténység nélkül jövője – mondta Pál atya. Európa elvesztette a hitét. Magyarországot Szent István a Boldogságos Szűznek ajánlotta. Emlékeztetett rá, hogy a kereszténység tette Európát azzá, ami.

Most pedig olyan állapotban vagyunk, amilyenben Szent István látta a népét és jövőjét 1000 esztendeje. Tegyük meg mi is, amit Szent István megtett, hiszen édesanyánk ott áll a célban életünk végén, mutatja, merre menjünk, kövessük őt, s elvezet bennünket az örök életre.

Nyitrán, a Kálvária-dombon ugyancsak szombaton ünnepelték Szűz Mária, a Magyarok Nagyasszonya főünnepét. Délután ötkor kezdődött a mise, melyet a szemergő eső miatt a templomban tartottak.

A verbiták által igazgatott kálváriatemplom megtelt magyar zarándokokkal, elsősorban a Nyitra környéki, zoboralji falvakból érkezőkkel. A mise főcelebránsa Herdics György apát, a Remény című magyar katolikus hetilap főszerkesztője volt.

Szentbeszédében hangsúlyozta, kérjük a Magyarok Nagyasszonya közbenjárását, hogy még sok-sok éven át itt lehessünk, magyar zarándokok, hozzuk magunkkal az utódainkat, a boldog magyar jövő zálogát. Említette, hogy amikor fölfelé, de mégis lehajtott fővel haladunk, mintha akkor tekintenénk leginkább a Szűzanya felé, az ő karjaiba, oltalmába vágyva, ott megnyugvást, kegyelmet kapva.

A misén a zoboralji vegyes kórus működött közre az ünnephez kapcsolódó énekekkel, majd a mise végén felcsendült a magyar és a pápai himnusz. Megemlékeztek a jelen lévő Bíróczi István atyáról, a nyitrai magyarok lelkipásztoráról, aki mostanában ünnepelte pappá szentelése 56. évfordulóját. Herdics apát úr elmondta, úgy érkezett, mint visszatérő zarándok, két éve is volt szerencséje Nyitrán lenni, s a jövőben is visszakívánkozik ide.

A mise vége felé közeledve dr. Zeman István szervező mondott köszönetet, amiért ilyen szép számban eljöttek a magyar zarándokok, s megemlítette, hogy az 1Úton nemzetközi zarándokút erre haladó vonalán is érkeztek gyalogos zarándokok Nyitracsehi, Nagycétény, Berencs, Nagykér egyházközségeiből.

Meginvitálta a híveket a szeptember 12-én rendezendő következő magyar zarándoklatra, melyre a nyitrai Kálvária-dombon, délután négy órai kezdettel, szentségimádással egybekötve kerül sor. Végezetül meghívott mindenkit az egyes stációk elimádkozására.

 

(Ez a cikk a felvidek.ma honlapján jelent meg: https://felvidek.ma/2020/08/nagyboldogasszony-unnepe-boldogasszonyban-es-nyitran/)