Zarándokok a vasárnapi pápai szentmisén

Apostolok lován a Forráshoz - gyalogos zarándoklat a Budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra

"Minden forrásom belőled fakad."- a zsoltáros szavaival és a Budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus jelmondatával indult el gyalogos zarándoklatunk Esztergom és Budapest között. 

Kedden, szeptember 7-én Párkányban szálltunk le a Pozsony, illetve Érsekújvár felől érkező nemzetközi gyorsvonatról, majd autóbusszal közelítettük meg a Duna-partot. Innen gyalogszerrel haladtunk végig a Mária Valéria hídon, és nemsokára, már ott is voltunk a szálláshelyünkön, az esztergomi Szent Adalbert Központban. Mátyusföldről, Csallóközből, Palócföldről, Zoboraljáról, sőt, még az egykori Árva megyéből is érkeztek zarándokok. Még aznap este, a 23 felvidéki zarándokhoz további 12 magyarországi résztvevő csatlakozott.

Szerdán reggel, Kisboldogasszony ünnepén, a bazilika előtti téren zarándokáldásban részesültünk, majd 35 fős csoportunk keresztaljjal elindult Pilismarót illetve Basaharc felé. A Duna jobb partján haladva egy ideig még  gyönyörködhettünk a Burda dombvidék szépségében, nemsokára viszont, áthaladva a Búbánat-völgyön, megérkeztünk a pilismaróti komphoz. A Dunán átkelve, Szobon, egy fohászra betértünk a Szent László-templomba. Ezután Márianosztra felé zarándokoltunk tovább. Utunk során sajnálattal tapasztaltuk, hogy a Szob és Márianosztra közötti határi út mentén található ún. Sukola-kereszt, amelyet egy érsekújvári család állíttatott a múlt század első felében, vandálok gonosz cselekedete által, még mindig lerombolt állapotban van. Megérkezve Márianosztrára, a Kis Róza Étteremben kaptunk kiadós ebédet. A Pálos kegyhelyen, a Magyarok Nagyasszonya-templomban, a házfőnök, András Atya fogadott bennünket szeretettel. A litániát szentmise követte, ez alatt pedig József Atya, a magyarországi pálos rendtartomány egykori főnöke, a gyóntató fülkében közvetítette felénk az Úr irgalmas és gyógyító szeretetét. Első zarándoknapunk után a helyi alapiskolában kaptunk szálláshelyet.

Másnap, szeptember 9-én, csütörtök reggelén, ismét a pálosok templomában gyülekeztünk, majd András Atya zarándokáldásban részesített bennünket. Márianosztráról Tornay Gábor, a Váci Egyházmegye Hitoktatási Igazgatójának lelki vezetésével folytattuk utunkat. A márianosztrai kálvárián Gábor Testvér elmondta, hogy zarándoklatunk az Isten és az ember közötti szerelemről szól majd. A Börzsöny vadregényes erdőin áthaladva meg-megálltunk, hogy Gábor, gitárkísérettel elmondott mély lelki gondolatai felett elmélkedve, azokat a szívünkbe véssük. Többek között a következő gondolatok is elhangzottak: Az Evangéliumok eredeti görög szövegeiben, az a szó, amit a magyar fordításokban „bűn” szóként olvashatunk, a „hamartia” kifejezés, valójában az íjászatban használt szó, és a „céltévesztést” jelenti. Gondoljunk most úgy magunkra, hogy vajon, mik azok gondolataink, szavaink, cselekedeteink és mulasztásaink, amik nem az Istenre irányulnak, azaz célt tévesztenek!“ Kóspallagon a helyi polgármester úr szeretettel fogadott bennünket, neki köszönhetően megismerkedhettünk a község történelmével és jelenével, s alkalmunk adódott a testi felfrissülésre is. Ezután ismét a Börzsönyön keresztül folytattuk a zarándoklást Kismaros felé. Itt a helyi plébánián Vladislav Atya, lengyel származású szerzetes fogadott bennünket majd szeretetvendégségben részesültünk. Ezt követően  a kismarosi ciszterci nővérek  Boldogasszony Háza monostorában imádkoztuk el közösen a napi zsolozsmát. Kismaros és Vác között a Duna homokos partján, majd az aránylag forgalmas főút mellett, a kerékpárúton tettük meg az utat. Közben, Vladislav Atyának köszönhetően, ismét alkalmunk adódott, hogy magunkhoz vegyük a kiengesztelődés szentségét. Az aránylag fárasztó nap után Vácott, az esti szentmisét követően, a Piarista Gimnázium tornatermében hajthattuk le a fejünket.

Szeptember 10-én, pénteken, ismét Gábor Testvér vezetése alatt folytattuk az utat. Sződligeten a helyi plébánián fogadtak bennünket szeretettel, és ásványvízzel, kávéval és gyümölccsel kínáltak. Betérve a Nagyboldogasszony-templomba, ismét Gábor lelki gondolatai hangzottak el, közülük a következők is: „Mennyire vagyunk hajlamosak úgy élni az életünket, mintha az Istennel való kapcsolatunk pusztán hagyományok, szokások és egyházi elvárások teljesítésének sora lenne? Úgy gondoljuk, hogy Isten akar tőlünk valamit, az Egyház elvár tőlünk valamit. De Isten nem VALAMIT akar tőlünk! Nem valamilyen mennyiségű perselypénzt, nem valamennyi számú imádságot, nem böjtöket és zarándoklatokat... Isten minket akar. A szívünket! Nem mintha az említett dolgok rosszak lennének, de Isten nem gyakorlatokat, szokások és hagyományok teljesítését, vagy valamilyen erőfeszítést igénylő teljesítményt vár el tőlünk, hanem minden értelmet meghaladóan szeret minket, és a minél mélyebb, közvetlenebb szeretetkapcsolatot akarja velünk. Miért? Azért, mert Isteni szeretettel szeret minket, a legkedvesebb teremtményeit.“ Tovább folytatva az utunkat, a Sződligeti Horgásztónál pihentünk meg. Ezt a tavat sokan csak Mesetónak nevezik, s mialatt a helyi horgászszövetség képviselője bemutatta, ámulva bámultuk a nádfedeles, kis kunyhókkal ellátott horgászstégeket. 

Az út porától és a Nap hevétől megfáradva, Alsógödön harangzúgásra lettünk figyelmesek, érkezésünkről a helyi Szent István-templom harangjai adtak hírt. A máltai szeretetszolgálat önkéntesei, a helyi plébánossal, Kristóf Atyával együtt, szerető vendégfogadásban részesítettek bennünket. Elmondhatjuk, hogy nem csupán a szeretetteljes légkör, de a plébános Atya által adagolt pörkölt ízei s felejthetetlenek maradtak számunkra. Mivel viszont "nemcsak kenyérből (és pörköltből él az ember :))”, betértünk a templomba, és újra magunkba szívtuk lelki vezetőnk elmélkedő gondolatait, például a következőket:. „A szentség nem önmagunk kiteljesítése, még csak nem is valamiféle teljesség, melyet az ember megszerez önmagának. A szentség elsősorban üresség, amit fölfedezünk magunkban, és elfogadunk; és Isten maga jön, hogy betöltse azt abban a mértékben, ahogy megnyílunk az ő teljességére. A mi semmiségünk, ha elfogadjuk, szabad teret ad Istennek, ahol még teremthet. Elmerülni Isten dicsőségének szemléletében, felfedezni, hogy Isten valóban Isten, örökké Isten, mindazok felett, amik mi vagyunk és lehetünk, és örvendezni azon, hogy ő van, elragadtatásba esni örök ifjúsága előtt, hálát adni neki önmaga miatt; ezt követeli leginkább az Úr szerelme tőlünk, melyet a nekünk adott Lélek kiáraszt szívünkbe. Ebben áll a szív tisztasága. Ezt a tisztaságot nem lehet elérni ökölbe szorított kézzel és megfeszülve.“ Alsógödről csupán néhány kilométerre fekszik aznapi célunk Dunakeszi, az immár 3 napos gyaloglás viszont egyre inkább nyomott hagyott végtagjaink teljesítő képességét illetően. Valamennyiünknek jól esett, amikor az esti tisztálkodás után, Gábor Testvér El Caminós beszámolóját hallgatva, végre megpihenhettünk a Dunakeszi-i Alapiskola szépen felújított tornatermében.

Másnap, szeptember 11-én, szombaton, Dunakeszit elhagyva, cserjés ligeteken haladtunk keresztül. Káposztásmegyeren ismét zengő harangok jelezték számunkra az utat. Rövidesen már ott is találtuk magunkat a helyi, Szentháromság plébánia közösségi termében, és jóízűen majszoltuk a gerezdekre vágott görögdinnyét, ízletes őszibarackot és almát. Ezután Gábor Testvér lelki gondolatai és gitárral kísért éneke hangzott el. Ismét szívünkbe hatoltak a következő szavak: Egész más lelkiismeretvizsgálathoz vezethet, ha ezen az alapon vizsgáljuk meg napunkat, mielőtt elalszunk: Atyám ma része voltam-e üdvözítő terved megvalósításának? Okoztam-e örömöt valakinek? Ha nem, miért nem? Elvettem-e más örömét? Ha igen, miért? Tettem-e jót valakivel? Ha nem, miért nem? Lefoglalta-e időmet valami olyasmi, ami nem az Isten országára irányul? Ha igen, miért? Tettem-e ma szóval, cselekedettel bizonyságot Mennyei Atyám szeretetéről? Ha nem, miért nem?  

Azért gyónom meg a bűneimet, hogy minél előbb túl legyek egy egyházi elváráson, vagy azért, mert megértettem, lelkem mélyéig átélem, hogy a bűneim elválasztanak Istentől, embertársaimtól, sőt saját magamtól is? Rájövök, hogy a szellemem, a tudásom önfelmentésre kész, valahányszor a szívemmel gondolkodnék és cselekednék? A test a Lélek ellen tusakodik.“

Káposztásmegyeri kedves vendéglátóinktól a helyi lelki atya  zarándokáldásával búcsúztunk el. Némi gyaloglás után a városrészen keresztül, a Duna bal partján folytattuk az utunkat. A  Margit-szigetet elhagyva, a távolban, egyre jobban kivehető volt a Budai Mátyás Templom tornya. Ennek tudatában erőre kaptunk, hiszen a Nagyboldogasszony tiszteletére épített templom kb. a Szent Erzsébet-híd pesti hídfőjénél található Fővárosi Plébániatemplommal fekszik egy vonalban. Ez volt az a hely, ahonnan a többi Mária utas zarándoktestvérünkkel kellett volna találkoznunk, hogy onnan közösen vonuljunk át a Kossuth térre. Közben még egy Lehel téri étteremben elfogyasztottuk az ízletes ebédet. Fáradtan, de nagy lelki örömmel érkeztünk meg a Március 15. térre, a Fővárosi Plébániatemplomhoz. Rövid pihenőt követően a Mária utas zarándokok népes csoportja elindult a Kossuth tér felé. Kezünkben kisebb-nagyobb zászlókat tartva, Máriás éneket énekeltünk, nagy segítségünkre szolgált az erre készített énekesfüzet. Hatalmas élmény volt a Magyar Parlament előtti térre való Mária utas zarándokok bevonulása, látni a hívő emberek sokaságát, a szentmisére felállított pódiumot, az eseményeket kiválóan kivetítő nagy képernyőket. A 17 órakor kezdődő, Erdő Péter bíboros úr és számos hazai, a Kárpát-medencéből érkező magyar illetve a világ különböző országából jövő külföldi lelkiatya által bemutatott szentmise alatt is kitartóan árasztotta ránk melegét a Nap, viszont hisszük, hogy a belső fény lelkünkben is ott sugárzott. Mindez a lelki élmény tovább fokozódott az esti gyertyás körmenet alatt, amikor az Oltáriszentséget, több tízezer testvérünkkel együtt, elkísértük a Hősök terére, a másnapi, Statio Orbis szentmise színhelyére. Felejthetetlen marad számunkra ez az est, az Andrássy úton való zarándoklás, utunk során a hangszórókban elhangzott elmélkedések, és a "Győzelemről énekeljen Napkelet és Napnyugat" a Kongresszus himnuszának fel-felhangzó ismétlése közben felemelt égő gyertyák fényáradata. Hatalmas lelki élménnyel, de testileg elfáradva tértünk nyugovóra egy budapesti diákszállóban. Aznap este szemünket Gábor testvér gondolataival hunytuk le: A bennem lakó Szentlélek folyamatosan kapcsolatban akar lenni az Atyával és a Fiúval... azaz, ami bennem a jót, a feltétel nélküli szeretetet akarja, az az élő örök Isten Lelke. Mára az Oltáriszentség valósága maradt meg ebből a krisztusi létezésből. Egy pár grammos darabka kenyér, ami a mag pusztulásából sokasodott kalász megőrlött testéből – a lisztből – az élet alapját jelentő vízből, és a tisztulást előidéző égő szeretet tüzéből készült. Nem jelent a világ számára értelmezhető vagyont, vagy értéket, mégis a Mindenséget adja nekünk. Táplálja romlandó testünket és jelenbe hozza az utolsó vacsora termét, ahol az Örök Isten megtestesülése Jézus Krisztus ránk bízza ezt, mint egyszerű, félreérthetetlen valóságot.”

Sokak számára talán a szombat esti ünnepi körmenet volt az Eucharisztikus Kongresszus kicsúcsosodása. Valójában viszont, a másnapi Statio Orbis, Legszentebb Áldozat alatt, a Szent Atya elhangzott gondolatai hozták el számunkra az igazi útmutatást. A napi evangéliumot magyarázva Ferenc pápa számunkra is feltette a kérdést: „Valójában ki számomra az Élő Kenyérben elrejtett Krisztus? Személyes életemmel választ adok-e erre a kérdésre? Őt hirdetve és követve, engedem-e, hogy a társammá váljon, megtisztítsa vallásosságomat? Hátra lépve a középpontból, embertársaim csendes szolgálatában felismerem-e az Ő arcát?" A kérdések pozitív megválaszolásával bizonyára méltón zenghet ajkunkról az ének: "Jézus áldunk és imádunk, mindenségnek királya. Tested, véred e szentségben minden élet forrása."

Török András