Pihenő Kóspallagon

Sár és eső az éjszakai zarándoklaton Vác felé - sok-sok élmény

A tavalyi NEK-es gyalogos zarándoklaton hallottunk Gábor lelkivezetőnktől az éjszakai zarándoklatról, mely ugyanazon az útvonalon halad, melyen a budapesti NEK-re is zarándokoltunk. Akkor eldöntöttük, hogy részt vennénk ezen a különleges zarándoklaton, mely húsvét utáni hétvégén kerül megrendezésre, az Irgalmasság vasárnapja körüli időpontban.

Még az év elején felvettük a kapcsolatot Gáborral és mikor már meghirdetésre került a zarándoklat, többedmagunkkal bejelentkeztünk a zarándoklatra. Végül aztán a Felvidékről 7 zarándok vett részt ezen az éjszakai zarándoklaton, mely Márianosztráról indult.

Április 23-án, szombaton busszal és vonattal útrakeltünk Pozsonyba. A vonat sajnos kicsit késett, így a betervezett Mélyúti kegyhely meglátogatása elmaradt.

A Metropolitan nemzetközi vonattal mentünk Szobra, ahol a marcelházi zarándoktársunk csatlakozott még hozzánk. Míg a 18:13-as márianosztrai buszt vártuk, addig mindnyájan jól elbeszélgettünk.

Vác felől is befutott a vonat, amivel a többi zarándok érkezett, majd közösen busszal mentünk el Nosztrára. Még tartott az esti mise, mikor odaértünk. Közben megérkezett Beer Miklós nyugalmazott váci püspök, aki a későbbiekben a szentmisét mutatta be nekünk a márianosztrai bazilikában. Közben gyónáshoz is lehetett járulni.

Ezt az éjszakai zarándoklatot 12. alkalommal az E.N:D: katolikus házastársi mozgalom szervezte meg, melynek hossza 30 km – 15 kilométer a Börzsöny erdeiben és 15 km a bicikliúton Vác felé. A zarándoklat a templom előtt vette kezdetét, ahol körbeállva, mindenki bemutatkozott és elmondta, honnan érkezett és miért zarándokol, milyen szándékból.

Közben már ránk is sötétedett. Közel este 9 óra felé indultunk útnak a Kálvária irányába. Az előző napok esős időjárása már itt is meglátszott a terepen. A füves részek voltak a jobbak.

Felmentünk az ún. Irgalmasság hegyére. Ahol a fényeket lecsukva gyönyörködhettünk az éjszakai kilátásban, a Dunakanyar fényeiben és a csillagokban, valamint láthattuk a hegyek körvonalait. Itt párokba rendeződtünk és kaptunk egy kérdést a párkapcsolattal, házassággal kapcsolatosan, amiről az út további részében közösen elmélkedhettünk.

A terep egyre rosszabb lett, nagyon sok sár lett, amin csak üggyel-bajjal jutottunk keresztül. A püspök úr Kóspallagig zarándokolt velünk. Itt kis pihenőt tartottunk és elfogyasztottuk az otthonról hozott elemózsiát. Közben ismerkedtünk, beszélgettünk egymással. 11 felé járt, mikor itt elkezdett cseperegni az eső. Nem tartott sokáig, de már előkerültek az esőkabátok.

Egy nagy rétre értünk ki, mikor éjfél körül rászakadt az eső. Sok ideig sűrűn, kitartóan esett. Az út során állatokkal nem találkoztunk, egyrészt zajt csaptunk és fényekkel voltunk. De itt a réten szabadon legelő lovakat láthattunk.

Sok helyen csak úgy gyúrtuk a sarat és egyre vizenyősebb lett a talaj. De hála Istennek, senkinek sem esett semmi baja, ha kicsit olykor le is maradva, de mindenki keresztüljött a nehéz terepen. Maga a 30 km is komoly, nehéz lett volna, de ezzel a terepviszonyokkal, igazán nehéz volt ez a zarándoklat.

Ősszel a NEK-en egy meredeken emelkedő úton mentünk Kismaros felé. Most egy másik utat választottak a szervezők, ami lefelé vezetett. Annyira rossz lett a terep, hogy valamikor mint a sízés, úgy jutottam le a kismarosi házak közé.

Kismaroson a ciszterci nővérek fogadtak minket úgy hajnali fél 3 körül. A templomban imádkoztunk, majd pedig agapén vettünk részt a nővérek kolostorában.

Aztán továbbindultunk Verőce irányába. Innentől már aszfalton és sík területen mentünk. A sáros terep után ez felüdülés volt, de az aszfaltos terep nem jól hatott a lábainkra. A sáros, vizes terep és az átázott zokni melegágya lehet a vízhólyagoknak, az aszfalt pedig tönkreteszi a lábat.

A bicikliúton érkeztünk meg Vácra, a Duna mentén. Most nagyon jó volt menni az út mellett, ami hajnal révén nem volt olyan forgalmas, mint máskor. A nap is felkelt és csodálhattuk a Duna hullámait és a Szentendrei-szigetet.

A rakpart mentén a börtönt érintve érkeztünk meg a belváros széléhez, ahol a váci diadalív látható, amelyet még a város polgárai emeltek Mária Terézia látogatása alkalmából. A diadalív elkészült időre, de a királynő inkább nem hajtott át alatta, mert nem volt biztos a stabilitásában. A diadalív azóta is áll.

Innen a Regőczi-kápolnához mentünk, ahol hálát adtunk az utunk sikeres lezajlása okán. Bár 1 órát késtünk a tervezetthez képest és 7 órakor érkeztünk meg, de rendben megérkezett a körülbelül 30 fős zarándokcsoport, melynek tagjai nagyrészt Vácról, Dunaharasztiról, Bakonyszentlászlóról voltak (és még sok más helyről). Itt egy szeretetvendégségre került sor, mely során megreggelizhettünk.

Nagyon szépen köszönünk mindent és örülünk, hogy részt vehettünk ezen a különleges zarándoklaton, egy élmény volt.

A váci vasútállomásra menet valamennyiünkön meglátszott a zarándoklat nyoma. Én is sántítottam – az egyenetlen terep nem tett jót a bal térdem szalagjainak. De kis pihenő után rendbejött a lábam.

A 8:56-os Báthory nemzetközi vonattal mentünk haza. A marcelházi zarándoktársunk leszállt Párkányban, mi pedig utaztunk tovább Pozsonyba. Sokat beszélgettünk az út során, bár nem aludtunk az éjjel semmit sem. Kicsit el is aludtunk, de Pozsony előtt felébredtünk. Itt pedig átszálltunk a Dunaszerdahely felé menő vonatra.

A zarándoklat kezdete előtt és a hazaúton is beszéltük, hogy mi a következő zarándoklat, ahová megyünk. Bár kimerülten, fáradtan, de sok élménnyel gazdagodva tértünk haza.

Méhes Richárd