Autóbusszal a nagyszombati Novénán

Csoportkép

Gyűjtőautóbusz indult indult Dunaszerdahelyről, Várkonyt, Bőst, Bakát, Dercsikát és Somorját érintve. Az út során a közösen elimádkoztuk az örvendetes rózsafüzért a szerencsés utunkért és a békéért, majd elénekeltük a Béke fejedelme kezdetű éneket és más Mária éneket.

A Szent Miklós tiszteletére szentelt templom építése Nagy Lajos nevéhez fűződik. Később ez volt az esztergomi érsekek székesegyháza.1380-ban kezdték építeni a XI. században épült templom alapjaira és 1430-ban fejezték be. Itt találhatók a legrégibb harangok 1569-ből és 1583-ból. A kegytemplom északi oldalkápolnájában található a kegyképet 1546 óta tisztelik, mint a város oltalmazójának képét. A kép négy alkalommal könnyezett: először 1663-ban a párkányi csata előtt, ekkor a Szűzanya sűrű ködöt bocsátott a városra, így mentve meg lakóit a török pusztítástól. A következő könnyezések dátuma a kuruc harcok idejére esik 1708 július 5. és augusztus 10. és 15. A teljes búcsút 1852-ben IV Piusz pápa engedélyezte. A főbúcsú minden évben november 21-én van,  ezen a napon ért ugyanis véget a könyörgő körmenet után a pusztító pestis.

Megérkezve Nagyszombatba a bazilikához az“ Angyaloknak Királynéja tiszta szűz“ kezdetű énekkel vonultunk. Mivel még tartott a szlovák nyelvű szentmise, csendben mentünk be. A szentmise előtt rózsafüzér ájtatosságot végeztek a hívek közösen. Volt lehetőség gyónásra.

A szentmise a Lorettói litániával kezdődött. A szentmise főcelebránsa Mons. Orosch János nagyszombati érsek volt, a szentbeszédet pedig Tóth László püspöki helynök tartotta. A szentmise után kiosztották a Szent Erzsébet rózsáját, annak a három személynek, akik sokat fáradoznak a hit elmélyítésében az egyházközségükben. Püspöki áldással, a himnuszok eléneklésével ért véget az ünnepi magyar nyelvű szentmise, melyre sokan érkeztek a közelebbi, távolabbi településekről és még az anyaországból is.

Még volt lehetőség a templom előtt kegytárgyakat vásárolni. A közös csoportkép után elindultunk az autóbuszhoz.

A hazaúton imával, énekkel és az irgalmasság rózsafüzérének elimádkozásával hálát adtunk a zarándoknapért és lelkileg feltöltődve indultunk haza családjainkhoz.