A nagymegyeri Mária Út képkiállítás megnyitója

2015. április 14-én volt a Mária Út című festménykiállítás nagymegyeri megnyitója a Városi Művelődési Központban. A képkiállítás a Via Mariae polgári társulás, a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség, a Kuckó polgári társulás és a Városi Művelődési Központ rendezésében valósulhatott meg.

Csémi Szilárd - Kismedve, az SZMCS ügyvezető elnökének, nagymegyeri cserkésztisztnek a kiállítást megnyitó gondolatai során megismerkedhettek a résztvevők a Mária úttal, magával a festőművésszel és munkásságával.

Mahulányi József helyi atya szép gondolatokat mondott a zarándoklás élményéről és lelki tartalmáról. A megnyitón Varga Zaránd és Lelkes Boróka verset mondtak és Zaránd különböző hangszereken játszva elkápráztatta a közönséget.

A megnyitón nagyon sokan vettek részt, teli volt a terem. Csémi Szilárd elmondta, hogy szerinte ennyi látogató még nem volt megnyitókon. A látogatók a megnyitó után megvendégelésen vettek részt és megtekinthették a csodálatos festményeket.

Köszönet a dunaszerdahelyi cserkészeknek a megnyitón bemutatott programért. Köszönettel tartozunk a Gútay László igazgató úrnak és nem utolsó sorban a Marton Katalinnak a sok segítségért és támogatásért. Csémi Szilárdéknak köszönjük a kiállítások között a képek szállítását.

László Dániel festőművész képeit Nagymegyeren 2015. április 26.-ig tekintheti meg a nagyközönség.