A Via Mariae polgári társulás éves közgyűlése Érsekújvárban

2016. február 20-án az érsekújvári ferences kolostorban került sor a Via Mariae (VM) polgári társulás éves közgyűlésére. A közgyűlésen Patay Péter, Török András, Csémi Szilárd és Méhes Richárd vett részt. Vendégünk volt Fehér Péter, a Mária Út Közhasznú Egyesület képviseletében.

Az éves közgyűlés első felében prezentációs beszámolót hallhattak a résztvevők a 2015-ös év zarándoklatairól, miként sikerültek a zarándoklatok, milyenek voltak és hogy hányan vettek részt rajtuk. András beszámolt az APO-ról, a szlovákiai zarándokszervezetek uniójáról és az észak-déli főútvonal építéséről.

Az ülésen megfogalmazódott egy szándék, hogy a Via Mariae zarándok énekesfüzetet adjon ki. Az énekesfüzettel a részleteket a gyűlésen megbeszélték. Az előzetes tervek alapján a füzetke B6-os méretű lesz, Mária énekeket fog tartalmazni, az anyagok április végéig lesznek beküldve és ezek május elején lesznek összegezve. A füzet a 2. zoboralji zarándoklatra mindenképpen meg fog jelenni.

Patay Peti ismertette a 2. zoboralji gyalogos zarándoklattal kapcsolatban a terveit. 2017-ben tervbe lett véve az észak-déli főág bejárása a nyári időszakban, 12 nap alatt. Így erre az időszakra kell időzíteni a szabadságokat.

A gyűlésen kiderült, hogy az előző évben milyen bejárások történtek meg és hogy sikerültek a László Dániel Mária utas képeiből szervezett képkiállítások az egyes helyszíneken. Ismertetve lettek a 2016-os zarándoklat tervek és az ország területén tervezett Mária utas zarándokútvonal hálózat tervezetek.

Méhes Richárd Szilárddal együtt ismertette az új honlap arculati terveit és tartalmait. Az új Mária utas honlapnak még idén el kell készülnie. Tervben van egy Facebook oldal elindítása is.

A közgyűlés fontos témája volt az utódnevelés, az utánpótlást biztosítani a fiatalokkal. Nyitott elnökségi ülések lesznek szervezve a Máriavölgyi zarándokút nyomvonalán és Zoboralján, ahonnan sok zarándok érkezik. Méhes Richárd felajánlotta, hogy az első ilyen elnökségi ülést megszervezi Gellében. Két időpont (május 21. és június 4.) lett előzetesen megjelölve az ülés időpontjának. Az ülésen alkalom nyílik, hogy a szlovákiai Mária Út bemutatkozzon és téma lehet az önkéntesség is, hogy a résztvevők miként tudnak segíteni a polgári társulásnak.